Történet

Az 1932-ben megnyílt első debreceni köztemető a város civil lakossága számára készült. Benne a művészileg kialakított erdei sétányok közé családi és egyéni temetkezési helyeket hoztak létre, még felekezeti jellegű önálló parcellákkal sem számoltak. A megnyitással egyidejűleg bezárt református és katolikus temetőkből is elkülönítés nélkül, az új sírsorokba temették át halott szeretteiket a leszármazottak. Ezt a szigorú rendet a második világháború során a hadak útjába sodródott település katonai eseményei írták felül. Miután a korábbi katonatemetők gyakorlatilag beteltek, így a köztemető egyes részeit különítették el a nagy számban elhunyt katonák számára. Részben a temetőfenntartó város saját elhatározására jelöltek ki speciális parcellákat, pl. az 1944. június 2-i légibombázások áldozatai, továbbá a magyar hősi halottak sírkertje számára. A győztes szovjet hadsereg pedig saját döntés alapján vett igénybe és használt fel halottai számára elkülönített temetőrészt.

A Köztemető kifejezetten katonai sírkertjein kívül, a különböző parcellákban számtalan katonasírt találunk.(1) Bár a temető 1932-ben nyílt meg, jó néhány 1848/49-ben harcolt nemzetőr, honvédtiszt nevével is találkozhatunk, akik a szabadságharc bukása után visszatértek polgári foglalkozásukhoz; van közöttük zenész, gyógyszerész, orvos, polgármester, prédikátor. De olvashatjuk első vagy második világháborús hősi halottak neveit is a sírköveken, akik nem is biztos, hogy itt nyugszanak; esetenként a család így állított emléket számukra. Találunk egykori katonákat, akik a város szülöttei, vagy a nyugdíjba vonulás után maradtak Debrecenben. Felfedezhetünk első világháborús ezredparancsnokokat, debreceni állomásparancsnokokat is, akik valamikor ismert, megbecsült személyek voltak a városban. Sírjaik a felekezeti temetők bezárása után kerültek át a köztemetőbe. Közülük talán a legérdekesebb az egykori császári-királyi huszárkapitány, majd magyar királyi testőrtiszt, aki még harcolt az 1866-os olasz hadjáratban. Neve valamikor ismerősen csengett szerte a Monarchiában. Hozzá kötődik a „Sebetic-vírendszer”, egy három kiadást megélt kardvívás oktatókönyv, és egy négy kiadást megélt párbaj szabálykönyv is.

Vannak a temetőben a két világháború között elhunyt katonák. Itt nyugszik például a császári és királyi 39. gyalogezred egykori tényleges katonája, akit 1900-ban a magyar királyi 3. honvéd gyalogezredhez helyeztek át, és végezetül a nagyszebeni 23. honvéd gyalogezred parancsnokaként vonult nyugdíjba. Találunk olyan első világháborús hősöket, akik visszatérhettek a Nagy Háborúból, és már a köztemető megnyitása után hunytak el. Itt pihen a 2-es honvédhuszárok parancsnoka, a 3. népfelkelő gyalogezred parancsnoka, Debrecen háziezredének, a 39-es gyalogezrednek parancsnoka. Egykori 39-esek, hármas honvédek, kettes huszárok végső nyughelye is a temető. Van, akiknek díszsírhely jutott, és van, akiknek sírja – hozzátartozó nem lévén – a temető üzemszerű működésének lett áldozata.

Második világháborús katonasírok a Debreceni Köztemetőben

A debreceni Honvédtemető és Hősök temetője, valamint a város egykori és meglévő felekezeti temetőit bemutató digitális kiadvány folytatásaként indult a kutatómunka a felekezeti sírkertek bezárásával egy időben megnyitott Köztemető katonasírjainak feldolgozására.(2) Sajnos ez a feltáró tevékenység jóval szerényebb forrásokkal volt kénytelen dolgozni, mint az ezt megelőző, mert ebben a temetőben a második világháború katonasírjai kaptak helyet, amelyek 1945 után teljesen más megítélés alá estek, mint a nagy háború idején létesült katonatemetők, vagy katonasírok. A négy nemzet fiait rejtő katonasírok közül kettőről – a magyarról és a németről – igyekeztek a háborút követő évtizedekben megfeledkezni. Megemlítendő azonban, hogy a pártállam évtizedeiben sem számolták fel ezeket a nem kívánatos sírokat. A másik – győztes – oldal sírjai ezzel szemben ápoltak, szépek voltak, de látni fogjuk, hogy a helyben fellelhető források mégis ezekről a katonasírokról adják a legkevesebb információt.

Elsődleges tervek szerint az 1945-ben kialakításra került, magyar hadifoglyok nyughelyét tartalmazó XXII. tábla, a légitámadásokban meghaltak sírjait rejtő XV/3. tábla (az úgynevezett „bombázottak parcellája”), a IX. táblában lévő román katonák tömegsírja, és végül a XVI/A táblában lévő szovjet sírkert lett volna a kutatások fő célpontja. A munka előrehaladtával szembesülni kellett azzal a ténnyel, hogy az 1932-ben kialakított Köztemető az eddig feltételezettekkel ellentétben nem csak ilyen szűk időspektrumban tartalmaz katonasírokat. Meglepő volt, hogy a Debrecen több laktanyájában állomásozó alakulatok a legkülönbözőbb okok következtében szenvedtek el személyi veszteségeket úgy, hogy nem vonultak ki a frontra. A betegség, baleset vagy akár öngyilkosság következtében meghalt katonákat nem a Honvédtemetőben temették el (ott a második világháború alatt 1943-ig nem volt betemetés), hanem a Köztemető különböző tábláiba. Ennek ismeretében bővült ki a vizsgálat a légitámadásokban, és a Debrecen elfoglalásáért vívott harcok áldozatául esett polgári halottak sírjainak felkutatására is. A terv-kiegészítés oka az volt, hogy már a katonasírokkal kapcsolatban is a Köztemető teljes akkori területében kellett gondolkodni, így célszerű volt a harci cselekmények következtében meghalt civilek listába vétele. Ezzel párhuzamosan került meghatározásra a kutatási időintervallum, amely Magyarország hadba lépésétől (1941. június 27.) egészen 1946. év elejéig terjed. Nyilvánvalóvá vált az is, hogy a hozzátartozók által a háború után a Köztemetőben újra eltemetett katona áldozatok nem kerülnek a kutatás fókuszába. Sok esetben kiderült, a sírkövön feltüntetett név nem feltétlenül azt jelenti, hogy a sírban valóban ott nyugszik a hazaszállított hősi halott, mindössze a hozzátartozók szerettek volna ilyen formában emléket állítani távolban nyugvó hősüknek. Ez a tény pedig ezt a vonalat kutathatatlanná tette.

Az adatfeltárás elsődleges forrásai a Köztemető temetőfőkönyvei, táblakönyvei és névmutatói voltak. A kötetek nagy pontossággal adták meg a magyar és a német katonák és a polgári áldozatok eltemetési helyét, illetve a sír esetleges későbbi sorsát (exhumálás, felszámolás, rátemetés stb.). A szovjet és román katonák esetében a helyzet már nem ennyire egyértelmű. A szovjet Vörös Hadsereg és a velük szövetséges román csapatok maguk temették el a hősi halottaikat ideiglenesen a város határában vagy Debrecen belterületének számtalan pontján. A sírok adminisztrációját szintén ők végezték. Arról, amikor később a katonák maradványai a Köztemetőbe kerültek, a magyar nyilvántartásokban semmilyen adat sem lelhető fel. A szovjetek pedig a rájuk jellemző szigorú gyanakvás és titoktartás miatt nem szolgáltattak adatokat.

Nagy támogatást jelentett a világhálón fellelhető különféle kereshető adatbázisok használata. Ezek segítségével megtörténhetett a német katonák adatainak pontosítása, illetve meglepő bőséggel felszínre kerültek a szovjet katonák adatai, korabeli, pontosan vezetett veszteségi kartonokkal és szintén korabeli sírhelyvázlatokkal. Pótolhatatlan forrásnak bizonyult a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltár iratanyaga, mely a város különböző pontjairól kihantolt katonák esetében nyújtott adatokat.

Magyar katonák sírjai

A katonasírok tekintetében nagyon érdekes a Honvédtemető és a Köztemető viszonya. A Honvédtemető 1945-ös bezárásakor, a bővítés elleni hivatkozási alap, miszerint a Köztemető akkorra már elveszítette polgári temetői jellegét, miután egyebek közt szovjet katonák és a bombázásokban meghalt katonák is oda lettek betemetve. Ezzel szemben már évekkel azelőtt is kerültek katonasírok a Köztemetőbe, mielőtt 1943-ban újra megnyitották volna a Honvédtemetőt.

Az első betemetettek magyar katonák voltak. A bevezetőben említett 1941-es hadba lépést követően, az év végéig 12 katona halt meg betegség, öngyilkosság vagy baleset következtében. Csapattestük nem ismert, de két esetben a laktanyájuk elárulja, hogy debreceni alakulatról van szó, a többi esetben pedig halálozási helyként a debreceni helyőrségi kórházat jegyezték fel.

Az 1944. októberében lezajlott harcok hősi halott magyar katonái temetését október 19-e előtt a legtöbb esetben maguk a magyar katonák végezték el. Ezek a hősök szintén a XV/3. tábla első és külön sírhely soraiba kerültek. Debrecen elestét követően a város határában vagy a belső területeken talált, ideiglenesen elföldelt magyar katonákról személyes adatok ritkán kerültek napvilágra, így ők részben ismeretlen katonaként nyertek végtisztességet a bombázottak parcellájának utolsó soraiban, vagy ha a szükség úgy kívánta, a ma már nem létező – akkor ingyenes temetésekre fenntartott – XIX/1., XIX/2. és XIX/3. táblák valamelyikében.

Jelenleg 36 olyan magyar katonának az adatai állnak rendelkezésre, akiknek debreceni sírhelye még nem ismert, további 8 magyar katona veszteségi kartonján (3) pedig a „temetetlen maradt” feljegyzés szerepel. Ők minden bizonnyal a későbbiekben exhumált ismeretlen hősi halottak számát gyarapították. A katonák alakulat szerinti beosztását vizsgálva megállapítható, hogy a Debrecenért folytatott harcokban – magyar csapattestek közül – legnagyobb veszteséget a 16. rohamtüzér osztály szenvedte el. Ennek az alakulatnak 27 katonája van a XV/3. táblában eltemetve. Őket a 2. páncélos hadosztály Debrecenhez átdobott részeinek nyolc elesett katonája követi. Feltehetően itt nyugszanak a 12. tartalék hadosztály állományából kialakított harccsoport hősei is, bár ezt konkrét adatokkal nem lehet igazolni. Még 16 olyan magyar katonáról tudunk, akik szintén az októberi harcok áldozatai, de nem a fent említett két temetési helyre, hanem a XXII. táblában lettek elhantolva. Közülük háromról biztosan elmondható, hogy a klinikákon haltak bele sebesüléseikbe, és előbb ott is voltak eltemetve.(4) Innen valószínűleg más katonákkal és civil halottakkal együtt 1945. október 10–12. között hantolhatták ki, és a Köztemetőben temették el őket is. A város más területéről, a háború után viszonylag későn (1948–49-ben) exhumáltak újabb öt ismeretlen katonát, akiket szintén a XXII. táblába helyeztek át.

Német katonák sírjai

Az 1997-ig meglévő német katonasírok Köztemetőben való fennmaradásának titka, hogy döntő többségük a XV/3-as táblában volt. Ide kerültek a város ellen intézett légitámadásokban meghalt németek, valamint a város elestét megelőző harcokban elesettek. Őket saját bajtársaik helyezték örök nyugalomra, esetenként furcsa körülmények közt. A köztemetői temetőfőkönyvben Horst Möbis hadnagy és Heinz Ortlepp oberfähnrich (8) esetében az alábbi bejegyzés olvasható: „önkényes temetés a Kassai kapunál”.

Ahogy a magyar katonáknál, a németeknél is általános volt, hogy a Debrecenért folytatott 1944. október 19–20-ai harcokban elesett katonák temetetlenül hevertek a városban. Holttestüket a lehető legközelebb (a legkézenfekvőbb, hogy a feltalálási helyen) és a leggyorsabban ideiglenesen elföldelték. Ezek a katonák ismeretlenként kerültek a nyilvántartásba és kihantolásuk utáni sírjaik a XV/3. tábla jeltelen 2. és 3. sor között, a 3. és 4. sor között, valamint az 1. sor elején voltak. Néhányukat viszont a tábla több pontján elszórtan temették el. 1945-ben 28 német hadifoglyot került XV/3-as tábla különsírhely, valamint 1. sorába. Velük a tábla gyakorlatilag megtelt, és több betemetés nem történt. A bombázottak sírkert német katonasírjai közül mindössze háromnak volt sírköve, melyet családjuk állíttatott (két esetben fennmaradt a család lakcíme is). Az ott nyugvó katonák közül kettő légitámadásban vesztette életét. A harmadik sírban (a tábla 2. sorának 27-es sírja) a Svetits Intézetben működő német 128/1. gépkocsizó szanitéc század kötözőhelyén meghalt, és előzetesen az ottani udvarban eltemetett négy német katona (három ismert nevű és egy ismeretlen) nyugodott. A fent említett 1997-es exhumálás alkalmával a német katonák esetében már nem kellett figyelemmel lenniük arra, hogy a sír ápolt-e avagy nem, valamennyi német katonát kiemelték a parcellából, és Budaörsre szállították. Az exhumálás ellenére a négy német katona volt sírján a sírkő a mai napig fennmaradt, az itt nyugodott német katonáknak mintegy emlékéül.

Szintén rejt német sírokat a temető XXII. „Magyar hősök” táblája is. Itt a 2. sor végén a 25., 26. és 29. sírokban egy-egy német hadifogoly nyugszik. Erről a három sírról szintén van tudomása a német hadisírgondozóknak, és tervbe van véve a kihantolásuk is.(9) Mint ahogy magyar hadifoglyokat, úgy német hadifoglyokat is temettek a szovjet katonák tömegsírjába. Levéltári forrás igazolja, hogy 142 német katonát hantoltak ide. Eltemetésük ideje viszont nem maradt fent. Miután a szovjet parancsnokság semmilyen adatot nem hozott nyilvánosságra ezekről a katonákról, így csupán a számadatuk, valamint a temetésük ténye ismert.

Román katonák sírjai

A Köztemetőben nyugvó román katonákkal kapcsolatban nem sok információt szolgáltatnak a fellelhető források. Annyi bizonyos, hogy a IX. táblában 31 román katonát tartalmazó tömegsírt talál az arra látogató.(10) Azonban a sírkő nem tartalmaz neveket, és ha az ott nyugvókról keresünk adatokat, akkor a köztemetői nyilvántartásokkal sem juthatunk előbbre. Amennyiben ezek a katonák a városért folyó harcokban estek el, akkor minden valószínűség szerint a Vörös Hadsereg kötelékében harcoló „Tudor Vladimirescu” önkéntes gyalogos hadosztály és a 3. hegyi hadosztály katonái nyugodhatnak a tömegsírban. A bizonytalanságot erősíti, hogy sebesült katonák más román csapattestekből is kerülhettek Debrecenbe.

A tömegsíron kívül három román katonát tetettek el a ma már nem létező XIX/2. és XIX/4. táblákba. Esetükben nem lehet kizárni, hogy a tábla felszámolásakor maradványaikat áttemették a tömegsírba. Egy további román katona – akit a Poroszlay út 68. alól exhumáltak – a XV/3. táblába temettek el. Szintén itt nyugszik Romulus Spolotek hadnagy is, de róla más adat nem lelhető fel. A szovjet hadikórházakban hét román katona halt meg, akiket bizonyosan maguk a szovjetek temettek el a szovjet katonák közé a XVI/A. táblába. Egy további forrás is mutat szovjet katonák sírjába eltemetett négy román katonát. Ismeretlen okból viszont ezeket a katonákat, mint hadifoglyokat tüntetik fel. (Érdekessé teszi ezt az információt, hogy a román hadsereg ekkor már a szovjetekkel közösen harcolt, ami kizárná a hadifogoly státust.)

Szovjet katonák sírjai

A Debrecen elfoglalásáért vívott harcokban a Vörös Hadsereg súlyos élőerő veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. A közelmúltig ezekről a veszteségekről még megközelítő pontosságú adatok sem kerültek nyilvánosságra. A világhálón nyilvánossá tett szovjet veszteségi adatbázis kutatása során nagy meglepetést keltett, hogy a szovjetek igenis nagy odafigyeléssel vezették veszteségi nyilvántartásaikat. Kutatásunk eredményei is ebből az adatbázisból származnak.

A harcokban közvetlenül részt vállaló szovjet egységek személyi veszteségét a táblázat mutatja be. A veszteségi adatok mintegy egyharmadát az elesettek, míg a kétharmadát a sebesültek (mintegy 900 fő valószínűsíthető) adták. A Vörös Hadseregben a hadifogságba esett katonákat nem tartották nyilván, ez a fogalom a szovjet gondolkodásban gyakorlatilag nem is létezett.(11) Az eltűnt katonák pedig jelen esetben az elesettekhez kerültek beszámításra, mivel maga a veszteségi nyilvántartás is eszerint kezelte őket.

A harcoló alakulatok elesettjeiket a város határában vagy a város belterületén különböző helyeken létesített katonasírokban, kisebb rögtönzött katonatemetőkben temették el. Természetesen, mivel a Debrecenért folytatott harcok zömmel a város nyugati és déli részét érintették, ezért a szétszórt katonasírok jelentékeny része is ezekre a területekre esik. A legnagyobb veszteséget elszenvedő 13. gárda lovashadosztálynak sok katonasírja volt a város határában. A mai 4-es számú főút és a Vedres-dűlő keresztezésében, az egykori útkaparóháznál ideiglenes katonasírokba került az 1944. október 10-i harcokban kilőtt három szovjet harckocsi parancsnoka (Iovlev százados, Melkonov hadnagy és Zajcev hadnagy). Közülük Iovlev százados posztumusz megkapta a szovjetunió hőse kitüntetést is 1945-ben. Ugyanitt, rajtuk kívül még további 11 legénységi állományú szovjet katona volt elhantolva.(12)

A 78. lövészhadosztálynak négy kisebb temetője volt a város külső részén. A veszteségi lajstrom mellé mellékelt térképvázlaton nehezen azonosítható, a sírok Debrecen melyik utcáján voltak, de annyi bizonyos, hogy a 16 katonasírt rejtő kisebb temető a várostól északnyugatra – vélhetően a Böszörményi út mentén – helyezkedett el. A második, 10 katonasírt tartalmazó hely a Kassa út és Sámsoni utak találkozásánál volt. A harmadik a városközpontban volt, ez 15 egyéni sírból és két katona együttes sírjából állt. A negyedik temetője a hadosztálynak a város délkeleti részén terült el, abban nyolc sírban kilenc szovjet katona nyugodott.

A 337. lövészhadosztály egyetlen debreceni temetőjét, amelybe a hadosztályközvetlen 421. önálló egészségügyi zászlóalj kötözőhelyén meghaltakat temették, könnyűnek látszott beazonosítani a fellelt térkép alapján. Viszont a mai helyszín megtalálása jóval nehezebben sikerült. A térképvázlat szerint ez a hely valahol a város északkeleti részén volt, egy templomtól keletre 200 méterrel. A sírokat jelző rajz egyértelműen a nyíregyházi vasútvonaltól nyugatra, tehát a város felé ábrázolja a sírokat, a templom pedig nagy valószínűséggel az Árpád téri református templomot takarja. Így a sírok vélhetően a bezárt Csapó utcai református temetőben lehettek.(13) A városért folyó harcokban a hadosztály 14 katonája esett el Debrecen déli részén, katonasírjuk volt az Epreskertben és a Mikepércsi út mentén is.

A 8. gárda lovashadosztály tevékenysége zömmel a Debrecentől délre eső térséget érintette. Több katonájuk a Hajdúszovát felé vezető út mellett lévő Jóna tanya területén, a Debrecentől 1,5 kilométerrel délre lévő Fekey tanyánál, és a Hosszúpályi felé vezető útelágazásnál volt eltemetve. Jelentős, 11 katonát rejtő tömegsírjuk volt a Vértessy téglagyár területén. Volt még egy további katonasírjuk a város északi oldalán is a Nagyerdő déli szegélyén, az Auguszta szanatóriumtól délre a Móricz Zsigmond körút mentén.

A 8. lovashadosztály Debrecentől nyugatra, a Balmazújvárosi út tengelyében kapcsolódott be a harcokba. 28 hősi halottja közül Bogdanov őrmester és Vasziljev tizedes sírja a Kismacs vasúti megállótól délre lévő Lengyel tanyánál volt, ott ahol harckocsijaikat kilőtték a védekező német-magyar csapatok. További két–két katonájukat temették el a Látóképi-csárdától délre eső Budaházi tanyánál, a város nyugati pereménél és a városközpontban.

A végső támadásra induló szovjet erőket kelet felől a Gorskov lovas-harckocsi csoport 11. gárda lovashadosztályának támadása segítette. Ezt az akciót a hadosztály 39. gárda lovasezrede hajtotta végre, amelyet a 71. harckocsi ezred páncélosai támogattak. A Debrecen határát elérő szovjet támadó él elakadt a déli irányból előretörő német harckocsik tüzében. Az eddigi adatok szerint a lovasezred nyolc, míg a harckocsizók hét katonát veszítettek halottakban, közülük három tisztet. Mindhárom tisztet a mai Veress Péter utcától néhány száz méterrel keletre lévő sírba temették el (körülbelül a mai Pék és Szondi utcák környezetében). Ugyanebbe a sírba temettek négy legénységi állományú katonát a kezelőszemélyzetekből. A lovasezred halottait a Kassa út (14) vasút felőli oldalán temették el, közel a Sámsoni út elágazásához.

A Köztemető egykori XIX/3. táblájába temettek el nyolc szovjet hadifoglyot. Ezek a katonák vélhetően betegség következtében 1944. augusztus 7–24. között haltak meg Debrecenben. A fennmaradt táblakönyvben felvezették az elhunytak neveit, ám egyéb adatbázisokban csak néhányuknak sikerült a nyomára akadni. A Monostorpályi úti Izraelita temetőben is van egy szovjet katonasír. Az itt nyugvó katonáról szóbeli közlés alapján ismert, hogy a temetőtől nem messze gyilkolták meg, és azért temették a tett helyszínéhez legközelebbi temetőbe. A veszteségi adatbázisban viszont hősi halála helyeként – megannyi bajtársához hasonlóan – Hajdúhadház nyugati térsége van feltüntetve, ami megkérdőjelezi a sírkövön olvasható adatokat.

Amerikai katonák sírjai

A Köztemetőben ideiglenesen voltak elhantolt amerikai katonák is. Az 1944. június 2-án lezuhant amerikai bombázógép 11 fős legénységéből a földnek csapódó roncsok között hét repülő lelte halálát. Őket a Köztemető XVIII. tábla 6. sorának 5. sírjába temették el. A táblát a későbbiekben több részre osztották, így a valamikori sírhely csak hozzávetőlegesen határolható be. A maradványokat az Amerikai Katonai Misszió Sírfelkutató Osztálya 1946. április 10-én exhumálta, és átmenetileg a budapesti amerikai katonai temetőben temette el.(15) A két amerikai hősi halottat innen később két különböző nyugat-európai amerikai gyűjtőtemetőben temették el. A többi öt amerikai repülőt a hozzátartozók hazavitték az Egyesült Államokba, és családi sírban helyezték örök nyugalomra.

A temetőkön kívül temetett katonai és polgári halottak exhumálása

A városban és a külterületen elszórtan eltemetett vagy éppen csak elföldelt vagy temetetlen halottak exhumálása, és megfelelő módon történő eltemetése nem sokkal az élet újraindulása után napirendre került. Már 1944. november derekától kezdve elkezdődött a hősi halottak sírjainak feltárása. Ekkortól év végéig – feltételezhetően az időjárás kedvezőtlenné válása miatt – 32 ismeretlen szovjet katonát emeltek ki ideiglenes nyughelyekről. Sajnos ezeknek a betemetéseknek csak a dátuma maradt fent, az exhumálások helyei nem. Az érdemi munka 1945 áprilisában indulhatott meg, amikor a tavasz beköszöntével megfelelő időjárás társulhatott a munkálatokhoz. A koordinálásra a városi tisztiorvosi szolgálatot jelölték ki, így volt már olyan hatósági szerv, amely rendszerbe foglalta az exhumálandó halottakról beérkező bejelentéseket, és a feladatok megrendelését továbbítani tudta a temetkezési vállalkozók irányába. A hónapokig elhúzódó munkálatok során a Köztemetőbe történt újratemetésekről, szerencsés esetben azt is feljegyezték a temetőfőkönyvbe, hogy a maradványokat honnan hantolták ki.

A Köztemető temetőfőkönyveinek bejegyzései szerint az exhumálások kezdetétől az alábbi betemetések történtek meg:

A köztemetői adatokat a városi tisztiorvosi szolgálat 1945-ös feljegyzései egészítik ki, melyek mintegy 190 bejegyzést tartalmaznak. A lista a temetetlen, vagy éppen elföldelt katonai és civil halottakra, valamint állati tetemekre, maradványokra egyaránt kiterjed.(16) Az adatsor értékét különösképpen az adja, hogy minden esetben feltünteti az exhumálás helyét, amit a temetőfőkönyv nem minden esetben ad meg, így a két forrást kitűnően lehet ütköztetni. További kiegészítéssel szolgál Varga Júlia kutatási jelentése, mely újabb 12 szovjet katona sírját adja meg.(17) Még egy táblázatra kell külön figyelmet fordítani, amelyet Kegyes Ferenc köztemetői gondnok készített. Ebben a Köztemető XV/3 és XVI/A tábláiba betemetett, elsősorban szovjet katonai és civil egyének szerepelnek 1944. októberétől kezdődően.

Ezek után joggal gondolhatnánk, hogy az exhumálásokat követően nem maradt a város területén semmilyen magányos, jelölt katonasír. A temetőfőkönyv szerint viszont az Attila téri görög katolikus templom mellől még 1950-ben is tártak fel két szovjet katonasírt. Sajnos az ott nyugvók számáról adatolás nem történt.(18)

A Debrecenért folytatott harcok az eddigi kutatások szerint mintegy 280 fős veszteséget követeltek a város lakosságából. Kutatásunk elsődleges forrása Debrecen város halotti anyakönyve, melyből a kinyert adatokat a Köztemető temetőfőkönyvi adataival tudtuk kiegészíteni vagy pontosítani. A halálok 95 esetben agyonlövés, további 100 esetben valamilyen tűzfegyver által okozott sérülés vagy légitámadás volt. További 13 személy követett el öngyilkosságot különféle eszközökkel. Ez utóbbiak közé tartozik sesztina Nagybákay Jenő és felesége Csanak Margit, akik nem tudván elviselni a szovjet megszállásból eredő megrázkódtatást, dobták el életüket 1944. október 21-én.(20)

A város lakosságának veszteségeit áttanulmányozva látható, hogy egyértelműen október 19-e volt az a nap, amikor a legtöbben vesztették életüket, szám szerint 54-en. Másnap, amikor a harcok már észak felé tolódtak el, a halottak száma 25-re apadt. Ezt követően az áldozatok száma folyamatosan csökkenő mértéket mutat, bár a szovjet csapatok garázdálkodásának köszönhetően minden nap halt meg civil személy erőszakos cselekmény következtében. Természetesen kivétel ez alól október 27-e, amikor a német légitámadás újra több halálos áldozatot követelt.

A sírok helyzete napjainkban

A kötethez mellékelt adattárban (21) összesen 3827 fő katona és polgári áldozat adata található meg. A Köztemetőben eltemetett magyar katonák száma összesen 778 fő, melyből ma 242 párnakővel, 36 pedig sírkővel megjelölt sírhelyen nyugszik, sírjuk ma is felkereshető. További 91 munkaszolgálatos van jelölt vagy jelöletlen sírban a Monostorpályi úti Izraelita temetőben. A többi sír felszámolásra került, vagy exhumálták a maradványokat Budaörsre, illetve sok halottat hozzátartozók szállítottak haza Debrecenből. A város területéről exhumált ismeretlen magyar katonákkal kapcsolatba nem hozható, ezért a nyilvántartásunkban ismeretlen helyen nyugvó áldozatok száma 49 főt tesz ki.

A Debrecent ért légitámadások következtében összesen 898 katonai és polgári halottat temettek el a Köztemetőben. Az októberi harcokban vagy annak következményeképpen eddig elhunytként azonosított civil halottak száma 401 fő. A bombázásokban meghalt német és magyar katonák közül 127 főt Budaörsön temettek újra. Sírkővel jelölt sírban 406 fő, párnakővel jelölt sírban további 297 fő nyugszik. Jelenleg nem található meg a sírja 300 olyan áldozatnak, akiknek sírját a temetés óta felszámolták. Hazaszállítottak a hozzátartozók 81 főt, ismeretlen helyen 80 fő van eltemetve. Öt halott holtteste eltűnt légitámadáskor, négy további katonát pedig a Honvédtemetőben helyeztek örök nyugalomra.

Napjainkra három német katona sírja maradt a Köztemetőben. A városért folytatott harcokban mintegy 200 német esett el, további 31 német katonát, mint hadifoglyot hantoltak el a XV/3. táblába. A szovjet tömegsírba is betemetésre került további 142 német hadifogoly. Itt is érvényes a magyar katonáknál megállapított tény, miszerint a német adatbázisokból kinyert nevek csak kis számban egyesíthetőek az exhumálások során kihantolt maradványokból megismert adatokkal. A Debrecent elfoglaló szovjet és román haderőből összesen 1358 szovjet és 33 román katonát temettek el a Köztemetőben. A szovjetek közül azonban 653 katona neve nem szerepel semmilyen nyilvántartásban vagy emlékművön.

A debreceni szovjet emlékművekkel kapcsolatban 1990-ben Varga Júlia nyugalmazott főkönyvtáros mindenre kiterjedő levéltári kutatást végzett. Azóta az orosz veszteségi kimutatások vizsgálata néhány olyan tényre is felhívta a figyelmet, amit akkoriban nem lehetett igazolni. A Petőfi téren 1990-ig állt a szovjet repülők emlékműve, melynek hátoldalán öt szovjet tiszt neve volt olvasható. A kutatások azonban azt igazolták, hogy egyikük sem Debrecennél vesztette életét, hanem Szarvas, Mezőladány és Körösladány településeken, mindazonáltal mind a négyük neve szerepelt a főtéri Alföldi-palota (22) előtt állt szovjet tiszti emlékmű márványtábláin is.

A Kossuth utcán volt a szovjet tiszthelyettesek és katonák régi emlékműve. Alatta, az eddigi kutatások szerint nem volt eltemetett katona, azonban a szovjet forrás feltüntet három ott nyugvó katonát, akiket viszont a veszteségi adatbázisban nem lehet megtalálni, így ennek az adatnak az igazolása még várat magára. Az első emlékmű helyén felállított, majd az 1990 tavaszán (24) elbontott Pátzay Pál-féle harckocsi-emlékmű alatt már senki sem volt eltemetve.

Az Alföldi-palota előtti emlékmű története is sok furcsaságot tartalmaz, hiszen összesen 108 tiszt és egy tiszthelyettes nevét tartalmazták az ott volt táblák, ám ezekből 61 katona nem Debrecenben halt meg, így nagy valószínűséggel nem is itt temették el őket, nevük feltüntetése inkább emlékállításnak volt tekinthető. A fennmaradó 48 tiszt közül nyolcnak a neve a Köztemető tömegsírján lévő emlékművön vagy az egyéni sírokon is feltüntetésre került, ami azt valószínűsíti, hogy ott van a sírhelyük.

Sokak által ismert az a fénykép, melyen néhány szovjet katona fegyverrel tiszteleg a Piac utcán álló városháza előtt eltemetett szovjet katona sírja előtt. A legújabb kutatások azt igazolták, hogy itt nem egy, hanem 22 szovjet tiszt volt eltemetve. Maradványaik exhumálásáról, és az Alföldi-palota előtt létesülő első szovjet hősi emlékmű területén való újratemetésükkel kapcsolatban a Gebauer temetkezési vállalatot 1945. április 7-én utasította a város megbízott tiszti főorvosa írásban.(25)

Az Alföldi-palota előtti emlékművet 1965-ben bontották szét, a maradványokat exhumálták. Az obeliszket a Köztemető XVI/A táblájában, a szovjet sírok előtt állították fel újra. Az exhumált holttesteket minden valószínűség szerint az emlékmű alatt helyezték örök nyugalomra. A márványlapokon lévő nevek helyességét ellenőrizték, majd azokat a Köztemetőben tárolták tovább, az obeliszkhez a felállításuk nem történt meg. Az Alföldi-palota elé Pátzay Pál „Debreceni család” című alkotása került, előtte pedig egymás mellé fektették le az immár műkőből készült, 109 nevet tartalmazó lapokat. Az emlékmű alatt azonban már nem voltak szovjet katonák eltemetve. Ez az állapot 1967. november 7-től 1993. október 23-ig (26) állt fenn, ekkor az emlékmű véglegesen szétbontásra került.

Sajnos a Köztemetőben újra eltemetett szovjet katonákról kevés érdemi információval rendelkezünk. Nem került még elő adat arról, hogy pontosan hova kerültek eltemetésre a lezárt temetőkbe ideiglenesen elhantolt szovjet katonák, illetve a sebtében eltemetett hősi halottak jelentős többsége. Egyes információk szerint a lezárt temetőkben nyugvókat a XIX. táblákban temették el újra, és nem kerültek a bajtársaik közé, ám ezt más forrás nem igazolja.(27)

Zárszó

A debreceni katonai emlékhelyekkel kapcsolatban közel két évtizede kezdődött történeti kutatásokat önzetlenül felvállaló magánszemélyek, továbbá a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár könyvtára (Bocskai István Könyvtár), a 2. Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság, Debrecen munkatársai szerteágazó tevékenységét az Őrváros–Debrecen Szerepe Magyarország XX. Századi Történelmében Közalapítvány, valamint a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Debreceni Szervezete az „Elfeledett emlékezet” Háborús Kegyeleti Kutatócsoport keretein belül hangolja össze és biztosítja hozzá a szakmai hátteret. Az egyik legfontosabb katonai emlékhelyről, a köztemetői hadisírokról elkészült összefoglaló adatok és történeti tények a Debreceni Köztemető – katonák (Szerk. Csákvári Sándor, dr. Kovács Ilona, Horváth Attila – Debrecen, 2016.) című kiadványban jelentek meg. A fentiekben ebből adtunk ízelítőt, érzékeltetve a jelenleg rendelkezésre álló ismereteket. Az adatfeltárás, az újabb források keresése nem állt le, és a lappangó dokumentumok felbukkanását követően a korábbi adatok átértékelése folyamatos feladatot ad a közreműködőknek. Lelkesedésük, témaszeretetük nem egyszerűen a kutatók olthatatlan kíváncsisága: tudatában vannak, hogy a hadisírok felkutatása, ápolása, az ott nyugvó magyar és más nemzetiségű hősök, áldozatok azonosítása, emlékük megőrzése a nemzetek közötti béke egyik fontos záloga. Napjaink gondoskodása, kegyeletes tisztelgése az elmúlt idők hősei előtt példaadásul szolgál a jövő nemzedékeknek elődjeik méltó tiszteletére.

Vissza