Történet

Debrecen első köztemetője 1932. július 15-én nyílt meg. A Nyíregyháza felé vezető főút mentén, a Nagyerdőben kialakított sírkertbe sok debreceni család áttemette a bezárt felekezeti temetőkben nyugvó hozzátartozóit, köztük valamikori katonákat is. Az így, és a természetes rend szerint eltemetett katonák sírjai szórványszerűen helyezkednek el a temető szinte egész területén. Az első elkülönült hősi parcella az 1944. június 2-i légibombázás következtében elhunyt több száz áldozat sírhelye. Szintén a 2. világháborúban jött létre a Magyar hősök parcellája a nem debreceni katonahősök számára. Közelében alakult ki a Vörös Hadsereg egyéni és közös sírokból álló elkülönített temetkezési helye, ahol a szovjet katonák között több nemzet fiai, így magyar katonák, sőt hadifoglyok is nyugszanak. Parcellájuk az 1990-es évekig, az itt állomásozó szovjet csapatok temetkezési helye volt.

Az 1932-ben megnyílt első debreceni köztemető a város civil lakossága számára készült. Benne a művészileg kialakított erdei sétányok közé családi és egyéni temetkezési helyeket hoztak létre, még felekezeti jellegű önálló parcellákkal sem számoltak. A megnyitással egyidejűleg bezárt református és katolikus temetőkből is elkülönítés nélkül, az új sírsorokba temették át halott szeretteiket a leszármazottak. Ezt a szigorú rendet a második világháború során a hadak útjába sodródott település katonai eseményei írták felül. Miután a korábbi katonatemetők gyakorlatilag beteltek, így a köztemető egyes részeit különítették el a nagy számban elhunyt katonák számára. Részben a temetőfenntartó város saját elhatározására jelöltek ki speciális parcellákat, pl. az 1944. június 2-i légibombázások áldozatai, továbbá a magyar hősi halottak sírkertje számára. A győztes szovjet hadsereg pedig saját döntés alapján vett igénybe és használt fel halottai számára elkülönített temetőrészt.

A Köztemető kifejezetten katonai sírkertjein kívül, a különböző parcellákban számtalan katonasírt találunk.(1) Bár a temető 1932-ben nyílt meg, jó néhány 1848/49-ben harcolt nemzetőr, honvédtiszt nevével is találkozhatunk, akik a szabadságharc bukása után visszatértek polgári foglalkozásukhoz; van közöttük zenész, gyógyszerész, orvos, polgármester, prédikátor. De olvashatjuk első vagy második világháborús hősi halottak neveit is a sírköveken, akik nem is biztos, hogy itt nyugszanak; esetenként a család így állított emléket számukra. Találunk egykori katonákat, akik a város szülöttei, vagy a nyugdíjba vonulás után maradtak Debrecenben. Felfedezhetünk első világháborús ezredparancsnokokat, debreceni állomásparancsnokokat is, akik valamikor ismert, megbecsült személyek voltak a városban. Sírjaik a felekezeti temetők bezárása után kerültek át a köztemetőbe. Közülük talán a legérdekesebb az egykori császári-királyi huszárkapitány, majd magyar királyi testőrtiszt, aki még harcolt az 1866-os olasz hadjáratban. Neve valamikor ismerősen csengett szerte a Monarchiában. Hozzá kötődik a „Sebetic-vírendszer”, egy három kiadást megélt kardvívás oktatókönyv, és egy négy kiadást megélt párbaj szabálykönyv is.

Vannak a temetőben a két világháború között elhunyt katonák. Itt nyugszik például a császári és királyi 39. gyalogezred egykori tényleges katonája, akit 1900-ban a magyar királyi 3. honvéd gyalogezredhez helyeztek át, és végezetül a nagyszebeni 23. honvéd gyalogezred parancsnokaként vonult nyugdíjba. Találunk olyan első világháborús hősöket, akik visszatérhettek a Nagy Háborúból, és már a köztemető megnyitása után hunytak el. Itt pihen a 2-es honvédhuszárok parancsnoka, a 3. népfelkelő gyalogezred parancsnoka, Debrecen háziezredének, a 39-es gyalogezrednek parancsnoka. Egykori 39-esek, hármas honvédek, kettes huszárok végső nyughelye is a temető. Van, akiknek díszsírhely jutott, és van, akiknek sírja – hozzátartozó nem lévén – a temető üzemszerű működésének lett áldozata.